A második világháború akkor és most

A Birodalmi Kalóz

2016. február 27.

Új haditengerészeti regény a láthatáron!

 

1939. december 19. kedd

Kevéssel éjfél előtt pisztolylövés dörren az argentin főváros emigránsok számára fenntartott szállodájának egyik elfüggönyözött ablakú szobájában. Másnap reggel Hans Wilhelm Langsdorff sorhajókapitányt, a Harmadik Birodalom zászlóshajójának, az Admiral Graf Spee páncéloshajónak a parancsnokát holtan találják odabent. Önkezével vetett véget életének. Miután elrendezte ügyeit, hadihajója földre terített lobogója fölött főbe lőtte magát. Búcsúlevelében hosszasan taglalja tette okait és magára vállal minden felelősséget a Rio de la Plata torkolatában lezajlott tengeri ütközet előtt, közben és után hozott döntéseiért és azok következményeiért.

abk_promo_003.jpg

Eközben pedig már megindul a brit hajsza az Admiral Graf Spee ellátóhajója, a Heinrich Dau kapitány parancsnoksága alatt álló Altmark után. Ennek raktereiben több mint háromszáz angol hadifogoly raboskodik, akik a német páncéloshajó által korábban elsüllyesztett kereskedelmi hajókon szolgáltak, és akiket most minden áron ki akarnak szabadítani, a hajón pedig bosszút állni.

De mi vezetett Langsdorff sorhajókapitány és az Admiral Graf Spee tragikus végzetéhez? Mi késztette a makulátlan hírű parancsnokot a becsületbeli öngyilkosságra? Hogy zajlott a páncéloshajó portyázása a Dél-Atlanti Óceánon és a La Plata-i csata? Majd hogyan alakult a Dél-Amerikában ragadt német tengerészek sorsa, és mi lett a Altmark foglyaival? De legfontosabbként, hogyan élték át mindezt a résztvevők, miket gondoltak, hogyan éreztek?

ags_1938_10.jpgAz Admiral Graf Spee 1938. októberében

Ezt mutatja be és meséli el Izolde Johannsen és az 1939-1945 oldal szerkesztője, Michael T. Marble történelmi regénysorozatának első része, egy nagyszabású, teljesen újszerű haditengerészeti regényben. Magyarországon először az Admiral Graf Spee páncéloshajó és az Altmark ellátóhajó, a La Plata-i csata és a montevideói diplomáciai tárgyalások, valamint az Altmark-incidens teljes története eddig soha fel nem dolgozott formában és szemszögből.

A teljes könyv hiteles életrajzi és haditengerészeti forrásokon alapul, és azon emberek – kiemelten Hans Langsdorff sorhajókapitány a páncéloshajó parancsnoka, Paul Ascher fregattkapitány a tüzérfőnök és Matthias Pütz matróz - szemszögéből mutatja be a történteket, akik szolgáltak és harcoltak az Admiral Graf Spee fedélzetén, részesei voltak felemelkedésnek és bukásnak, valamint közülük ketten életüket adták a szolgálatért és a Birodalomért. Az olvasók a három főszereplő szemszögéből úgy lesznek képesek átélni a történetet, mintha az Admiral Graf Spee legénységének tagjai lennének. Átélhetik mindennapjaikat, a harcokat, a dicsőséget és a keserűséget is.

ags_1939_08.jpgA legénység bolondozik az Admiral Graf Spee fedélzetén 1939. augusztusában

A regény egy, a Kriegsmarine történetének jelentős eseményeit végigkövető hadtörténeti sorozat kezdő kötete. A következő rész a Bismarck csatahajó történetét meséli majd el szintén hasonló módon. Az írókat számos tanácsadó segíti munkájukban, korábbi tengerészeti kapitányok is - köztük egy volt NATO tiszt is -, hazai és külföldi hadászati és modellezési szakértők, valamint történészek. Hátországuk a TITHMHE (TIT Hajózástörténeti Modellező és Hagyományőrző Egyesület).

A regény 2016. nyarán fog megjelenni. Addig is kövessétek a könyv Facebook oldalát, ahol rendszeresen a könyvvel kapcsolatos fejlemények és a történethez kapcsolódó érdekességek jelennek meg!

abk_promo_002.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://1939-1945.blog.hu/api/trackback/id/tr288423692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Broad 2016.02.29. 12:43:56

Szintén másik könyv: Milos Hubácek Lángoló óceán

valkyre 2016.02.29. 13:32:41

Jó, a Lángoló óceán, jól végigveszi, hogy nullázódik le a német flotta, többször is elolvastam. Bár kicsit zavaró volt, hogy a németekre nem tud az író másként hivatkozni csak mint nácikra. Azt hiszem cseh a szerző, szóval azért érthető.

Másik, a témában magyarul megjelent kevesek közül: Ludovic Kennedy-Óriások csatája
moly.hu/konyvek/ludovic-kennedy-oriasok-csataja

u-boat témában - szerintem - a legjobb:
moly.hu/konyvek/geoffrey-brooks-hirschfeld

Broad 2016.02.29. 15:54:58

@valkyre: nekem tetszett Nicholas Monsarrat A kegyetlen tenger I-II. is. Hubácek ha jól tudom a 60-70 években írta azt a könyvet, gondolom nem is nagyon volt lehetősége másként megírnia.

valkyre 2016.02.29. 18:25:29

@Broad: óó, jó, hogy írod, már régóta be akarom szerezni és látom van is épp antikvár példány. Húbácek-el kapcsolatban: igen, megnéztem 1978, szóval jogos az észrevétel :)