A második világháború akkor és most

Mocsárból az enyészetbe

2016. március 04.

Egy szomorú StuG III történet

 

A második világháborúban a keleti fronton közel négy évig folytak a kegyetlen, emberéletet és harci eszközöket sem kímélő harcok. Több millió katona és több százezer, a legkülönfélébb fajta harcjármű veszett oda ez idő alatt. A korábbi harcok helyszíneiről még a mai napig is kerülnek elő emberi maradványok, harcfelszerelések és akár teljes harcjárművek is. Ezek közül van ami mára már szinte felismerhetetlené vált, de akad ami szinte teljes épségben kerül elő, attól függően, hogy milyen állapotban milyen közegbe kerültek akkoriban.

stug_iii_ausf_g_1943.jpgStuG III Ausf. G rohamlöveg 1943-ban a keleti fronton

2001-ben a mai Oroszország területén található Velikolukszki-térség béli Velikije Luki városától négy kilométerre található mocsaras területen egy német Sturmgeschütz III Ausf. G német rohamlöveget emeltek ki egy mocsaras tó mélyéről. A munkálatok megkezdése előtt a kutatók még meg voltak győződve arról, hogy egy szovjet KV-1 tank rejtőzik a mélyben, de az előzetes vizsgálatok után kiderült, hogy egy német harckocsi van a mocsárban.

stug_iii_006.jpgA nyíl jelöli a helyet a mocsárban

A 8-9 méter mélyre süllyedt harckocsi kiemelésének előkészületei 2001. novemberében kezdődtek meg és 2002. áprilisáig tartottak. Aztán április 26-án délután két T-130 lánctalpas dózernek sikerült a felszínre húznia és szilárd talajra vontatnia. Nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy egy német StuG III az. Miután a talpára fordították és elkezdték lemosni róla a sarat még nagyobb lett az öröm, mert a német rohamlöveg látszólag tökéletes állapotban maradt meg a mocsár oxigénszegény környezetében. Rozsda szinte nem volt rajta és még az eredeti téli álcázófestése se kopott le róla. A küzdőtérben megtalálták a négy fős személyzetének maradványait és azok személyes tárgyait, valamint természetesen rengeteg felszerelést és lőszert.

A StuG III kiemelése és kivontatása a mocsárból

A rohamlövegen az átvizsgálás során négy találati nyomot találtak, amiket feltehetőleg szovjet 45 mm-es gránátok okoztak. Ezek közül kettő a harckocsitest elején csapódott be, de nem ütötték át a páncélt. A másik kettő a felépítmény bal oldalán, amik közül az egyiknek a lövegirányzó fejmagasságában sikerült átütnie a páncélt és végeznie a legénység többi tagjával is.

stug_iii_004.jpgA legénység maradványai, felszerelési tárgyak és gránátok a küzdőtérből

A térségben zajlott harccselekmények és a harckocsin talált nyomok alapján a legvalószínűbben ez történhetett a rohamlöveggel: Az 1943. január-februári harcok során a StuG III a befagyott mocsaras területen tört előre, amikor szovjet páncélelhárító ágyúk tüzébe került. Két szemből jövő nagy robbanóerejű gránát eltalálja, de azok szétrobbannak a páncélján. A felépítménye bal oldalát viszont két 45 mm-es kumulatív gránát találja el. Az első még nem tudja átégetni a páncélját, a másodiknak viszont sikerül. A lövegirányzó fejmagasságában a küzdőtérbe betörő kumulatív sugár szinte megsemmisíti az irányzó fejét és felsőtestét, míg a többiekkel a repeszek, a lökéshullám és a felizzó levegő végez. A harckocsi ezután a tavaszi olvadásig a kilövése helyén áll érintetlenül, majd szépen lassan belesüllyed a mocsárba, és ott is marad, mint egy érintetlen időkapszula és egyben a személyzete sírja.

Ebben az állapotban került be a katonai bázisra

Egy ilyen tökéletes állapotban megtalált harckocsival nem is kellett volna mást csinálni, mint alaposan megtisztítani a sártól, és egy múzeumban kiállítani. A benne lévő emberi maradványokat, személyes tárgyakat és felszerelést eljuttatni a megfelelő helyre, a robbanóanyagokat és löszereket pedig megsemmisíteni. De nem így történt.

A megtisztított StuG III

A legénység maradványait illetően van ahol azt említik, hogy visszakerültek Németországba és ott temették el őket, van ahol pedig azt, hogy Sebezh városában. A harckocsi és minden benne talált tárgy kapcsán a ritkaságukból eredő pénzszerzési lehetőséget azonnal felismerték a helyi katonai és hivatalos szervek, és igyekeztek is belőlük a legtöbbet a feketepiacon értékesíteni. A fegyverek, lőszerek és gránátok a helyi rendőséghez kerültek, ahonnan nagyon gyorsan fegyvergyűjtőkhöz kerültek tovább. A legénység személyes tárgyai és kitüntetései - köztük legalább egy Elsőosztályú Vaskereszt -, valamint a felszerelési tárgyak is nagyon gyorsan eltűntek a gyűjtők között.

A StuG III széthordása

Eközben a StuG III egy katonai bázisra került, majd a saratovi szabadtéri katonai múzeumba, ahol idővel minden mozdíthatót kiszereltek belőle és eladtak. A felújítás után teljesen működőképes komplett motorját egy balti-államok béli gyűjtő vette meg a feketepiacon 100.000 Euróért 2007-ben. Miután nem maradt több mozdítható és eladható része, az üres harckocsitestet lefestették sárgára és a mai napig is a saratovi szabadtéri katonai múzeumban áll.

A StuG III napjainkban

Szomorú, hogy a haditechnika-történet egyik szép, érintetlen időkapszulaként előkerült példánya végül ilyen csúfosan végezte.

 

Források:
http://www.detektorweb.cz/index.4me?s=show&i=2988&mm=1&vd=1
https://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g798121-d2588188-Reviews-Saratov_State_Museum_of_Military_Glory-Saratov_Saratov_Oblast_Volga_District.html
http://en.tracesofwar.com/article/21397/Victory-Park-Saratov---Replicated-Battlefield-en-War-Thropies.htm
http://www.modelbouwforum.nl/threads/stug-iii-ausf-g-1-16-rc.159820/page-3
https://www.facebook.com/The-Ghosts-of-the-Eastern-Front-451074868343353/

A bejegyzés trackback címe:

http://1939-1945.blog.hu/api/trackback/id/tr698412370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pushup 2016.03.05. 11:35:06

ha most valaki azt írta volna, hogy a ruszkiknál előkerül egy ilyen, a megtalálók szépen, rendszerezve, leltár szerint átadják az utolsó sasszeget is, majd a hivatalnokok erőforrást nem kímélve, szakmai szempontok szem előtt tartásával felújítják a holmit (nem eladják, vagy leszarják), akkor egyből szóltam, hogy az az elseje csak egy hónap múlva lesz, de így nincs ebben semmi különös.
tudok még országot, ahol valszeg ugyanígy történt volna.

sőőtnagyonis 2016.03.05. 11:48:29

Legalább a kombinátfogót adják vissza!

prim 2016.03.05. 11:58:25

Oroszoktól mit vársz?

Willkommenskultur 2016.03.05. 11:58:40

Van még ott pár(ezer), ahonnan ez jött. Szép tőlük, hogy nem küldték a vasba, hanem még költöttek is rá ... a mai vasárak(acél) mellett alsó hangon 8000 euró...és van benne nyilván értékesebb fém is.

lakit 2016.03.05. 12:03:50

@prim: Nekik köszönhetőn van még Turán, Toldi, Zrinyi, csak szólok...

project640 2016.03.05. 13:05:28

szomorú, de kérdem én pl. Magyarországon hány olyan múzeum van, ahol pl. megtatlálhatóak a Magyar Néphadsereg technikáinak legalább 1 db-ja?
Zamárdiban van egy szabadtéri kiállítás: Mig-23, T-55, BMP-1 ... rohadnak szét .... 10 év múlva meg mér meg sem lesznek .....
2 éve voltam Németországban, Munsterben .... na az múzeum, ott látható nem csak II. , hidegháború ... hanem NDK, Leo II, Marder, stb.....
Magyaroszágon vannak szabadtéri helyek, ahol ki vannak téve ... pl. Zánka T72 .... de rohadnak széjjel ... semmi .... szóval hiába mutogatunk másokra, nálunk sem jobb :-(

lpt1 2016.03.05. 13:31:00

45 mm űrméretű kumulatív ágyúlövedék létezik?

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.05. 14:09:19

Legalább a test megmaradt. Ronda, sárga, de megvan.

orbánisztánban már rég beolvasztotta volna a Nemzet Gázszerelője, hogy ekevasat olvaszthasson belőle.

Takacsi 2016.03.05. 14:36:30

"mit várunk az orosziktól" csak jelezném hogy ez pl ma már repül topwar.ru/27237-rekonstrukciya-samoleta-fw190a-5.html

graphics 2016.03.05. 14:42:55

Nézegetem a blog forrásait és erős kétségeim támadnak a blog korrekt tárgyszerűségével, korrektségével szemben, mert:
Egyetlen idézett forrás sem azt írja, amit ez a blog.

Honnan szerezte poszter az információit?
Mert nem a ,,forrás''-ként megjelölt helyekről, az bizonyos.

Például az egyik forrás

www.modelbouwforum.nl/threads/stug-iii-ausf-g-1-16-rc.159820/page-3

ezt írja:

This tank, on display outside, it still had its original paint and markings when it was recovered, but now it is repainted. Have a look to its​

recovery in 2002 near Pskov here ​

Végül is olyanoktól idéz, akik ilyesmiket nem állítottak. Lesújtó a poszterre nézve.

A youtube videóján is jól látható a jármű oldalán a 20-as sorszám (amikor tolják fel a szállítójárműre), akárcsak a modellező oldalon lévő fotón is. Ezek szerint a EZ a (20-as számú) jármű nem citromsárga. A többi meg a poszter fantáziájának szüleménye...

1939–1945 · http://1939-1945.blog.hu/ 2016.03.05. 15:00:02

@graphics: Kérlek, nézd át újra a forrásokat, fordítsd le és értelmezd őket, majd vesd össze őket a cikkel újra.
Sok mindent meg fogsz bennük találni. A Facebook oldalon itt keresd:
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=909270449190457&id=451074868343353
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=909894709128031&id=451074868343353
www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=910421209075381&id=451074868343353

A szöveg, amit kiemeltél, annak a pontos fordítása:
This tank, on display outside, it still had its original paint and markings when it was recovered, but now it is repainted. Have a look to its​

A tanknak, ami ki van állítva, még megvolt az eredeti festése és jelzései amikor kiemelték, de azóta már átfestették. Vessetek rá egy pillantást

recovery in 2002 near Pskov here

A kiemelés 2002-ben Pskov közelében

A festést illetően: amikor kiemelték még teljes egészében a fehér álcafesték volt rajta. Ezt lemosták róla, ekkor tűnt elő az alap egyszínű sárga (Dunkelgelb) festése. Ezt festették át utána traktor sárgára, és így látható most is.

Még egy dolog: nem vagyok poszter. Inkább cikk szerző vagy ha már a tevékenységre utalsz, akkor posztoló. A poszter az más, az egy nyomdaipari termék és általában reklámhordozásra használják.

graphics 2016.03.05. 15:01:27

@lpt1:
Amennyire én tudom, a népbiztosok gazdasági (költségek! ne feledjük, hadiállapot volt) és politikai okokból is (csak a már bevált, olcsó tömegcikk kapott zöld utat) elleneztek mindenféle változást a lőszerek terén, így a kilövés idején aligha volt még szovjet kumulatív lőszer, legfeljebb 44 után.

https://hu.wikipedia.org/wiki/45_mm-es_1937_mintájú_páncéltörő_ágyú_(53–K)

A kumulatív gránátok jellemzően ,,űrméret alatti'' leválóköpenyes lövedékek és (ma már) rendszerint huzagolás nélküli csőből lövik őket, mert úgy hatásosabb.

www.zmne.hu/tanszekek/Hadtortenelem/tematika/hk/9.jpg

Python2409 2016.03.05. 16:20:28

A StuG-III-at nem találhatta el 45mm-es kumulatív lövedék.Mégpedig azért,mert ilyen lövedék nem létezett.

Rendszerben volt az M-1937 és az M-42 gyalogsági páncéltörő ágyúkhoz a BR-240 típusú robbanó páncéltörő gránát, MD-5 fenékgyújtó szerkezettel szerelve,és az űrméret alatti,nem robbanó,wolfrám magvas BR-240PK,amely sem robbanóanyagot,sem gyújtószerkezetet nem tartalmazott,csak egy fényjelző volt a gránát fenékrészében.

A szovjet páncéltörő lőszerek között a 76mm-es űrméretű volt a legkisebb,amelyhez alkalmaztak kumulatív gránátot,de ahhoz is csak 1943 májusától.(BR-350A)

bontottcsirke 2016.03.05. 16:30:08

Még azt csodálom, hogy nem olvasztották be.

1939–1945 · http://1939-1945.blog.hu/ 2016.03.05. 17:01:15

@Python2409: Köszönöm az infókat! Ennek a részletnek akkor még egyszer utánajárok és majd pontosítom a cikkben!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.03.05. 17:26:26

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: anyádnál politizálj te tahó, miért kell a kedvenc blogomat is szétcseszned?

ViKtOr 2016.03.05. 17:29:40

Mit nem lopnak ezek el? Pedig nem is fideszesek.

csorsza 2016.03.05. 17:32:01

@bontottcsirke: Igen melós dolog szétvágni egy ilyen járművet, egyszerűbb volt sárgára festeni. A balfaszok...
Legalább a három katona maradványait adták volna át a hadisírgondozóknak...

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.05. 18:15:28

Ha csak egyszerűen a megtalált állapotban piacra dobják, akár egymillió eurót is kaphattak volna érte. Egy sima II. vh-s harckocsiszállító vasúti platform 80-100 ezer dollárt ér..

we dont want arabs here..So what 2016.03.05. 20:03:11

Az amerikaiak ugyan úgy szétlopják a világot. Akkor is most is. Japánban pl felbecsülhetetlen értékű 1500 éves kardok tünedeztek el csak úgy, kimonók festmények..etc etc.. Nehogy már valaki azt gondolja hogy Uncle Sam tuskó bőrnyakasai jobbak bárkinél..

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2016.03.05. 20:19:47

Nem vagyok ezen a téren szakember, de érdekel a téma és láttam már a neten hasonló felleléseket. Nagyjából így tudom elképzelni a történteket: beazonosították, majd kiemelték a rohamlöveget (nekem csak egyszerűen tank), majd mivel ekkora tárgyat elég nehéz eltitkolni az állam elől, nyilván állami tulajdonba került. Ezután ment a hivatalos eljárás (a halott katonák maradványai minden bizonnyal Németországba kerültek, ma már elég jó az együttműködés ezen a téren a németekkel is), a rohamlöveget felmérték, dokumentálták meg ilyesmik. Aztán persze a felújítására már nem volt sem pénz (honnan lenne, van elég bajuk így is az oroszoknak), sem szándék (kinek kell egy x-edik 2. vh-s tank egy múzeumban?), így maradt a raktáron. Aztán elindult a hasznosítási lehetőségek feltárása (vagy inkább fogadása), jött komoly ajánlat a motorra, meg a kisebb bizbaszokra, így azokat – jobb híján – eladták. Majd a megmaradt vázat helyrepofozták (igaz, elég szánalmasan) és itt a történet vége. Szerény információim szerint nem ez az első szétbuherált hasonló harci eszköz, és nem is az utolsó – és nem csak Oroszországban.
Ja, és a cikk címe nem helyes: nem ment ez a tank az enyészetbe, megvan mindene valahol. És tényleg jobb így, mintha beolvasztották volna, mint annyi más hasonló járművet/eszközt az elmúlt 70 évben.

soarvány 2016.03.05. 20:41:38

@prim: Naná, majd babérkoszorúba foglalják az invazív népség harcjárművét.

Robert222 2016.03.06. 10:41:24

@project640: itt magyarországon trehányok nem vigyáznak a múzeumi kincseknek pl. lengyeleknél van működő mig-15 itt meg nincs de épen van legalább

BiG74 Bodri 2016.03.06. 12:06:51

Szomorú. Az a négy élet, ami egy másodperc töredéke alatt lett semmivé. Küzdöttek bezárva egy konzervdobozba, a semmiért. Béke poraikra.

Willkommenskultur 2016.03.06. 22:21:26

Valaki tudja hogy találnak meg csak úgy egy tankot 8 méteres sárban? Direkt keresték? Vagy Plázát építettek oda?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.03.07. 10:04:11

@Willkommenskultur: gondolom fémkeresővel, meg emlékeztek öregek hogy ott volt valami roncs, ilyesmi lehet

Sergeant Potrien 2016.03.07. 20:41:25

Szerencsére nem mindegyik végzi ilyen csúfosan, sok lelkes magán szervezet végzi a régi harcjárművek felkutatását és restaurálását azon a tájon. Sok kerül át a tengeren túlra is magángyűjteményekbe.

1939–1945 · http://1939-1945.blog.hu/ 2016.03.08. 13:06:38

@Willkommenskultur: Általában a helybéliek visszaemlékezései alapján tudják, vagyis sejtik hogy valahol van valami. A mélység miatt itt valószínűleg talajradarral kutatták át a területet, mert a fémkeresőknek már nincs ekkora hatóköre.