A második világháború akkor és most

1939. július 31. hétfő - Japán javítóhajók

2014. július 31.

A legnagyobb japán javítóhajó bevetésre kész

 

A Birodalmi Japán Haditengerészet befejezi az Akashi javítóhajó felszerelését és bevetésre készen a tartalék állományba kerül. A hajó a japán flotta első, teljesen ellátási és javítási feladatokra tervezett és épített egysége.

IJN_repair_ship_AKASHI_01.jpgAz Akashi javítóhajó

 

A USS Medusa (AR-1), az inspiráció

 

Az Akashi tervei a USS Medusa (AR-1), az amerikai haditengerészet első, szintén kifejezetten tengeri javításokra szakosodott javítóhajója mintájára készültek. Az első világháború során merült fel az igény olyan, speciális javítóhajókra, amik akár a nyílt tengeren, távol a haditengerészeti bázisoktól, önállóan képesek a sérült hadihajókat kijavítani és újra harcképessé tenni. Akkor, gyors megoldásként meglévő hajókat alakítottak át, viszont ezek vagy nem voltak teljes értékűek, vagy nem voltak elég széleskörűen alkalmazhatóak. Ezért minden flotta megkezdte a teljesen a célra tervezett, megfelelő javító kapacitású hajók fejlesztését.

USS_Medusa_01.jpgUSS Medusa (AR-1)

A 10.620 tonna maximális vízkiszorítású, 147 méter hosszú USS Medusa gerincét 1920. január 2-án fektették le, 1923. április 16-án bocsátották vízre és 1924. szeptember 18-án állt hadrendbe. Csak gyenge önvédelmi fegyverzettel rendelkezik, 4 db 5 hüvelykes (127 mm) 51 kaliberes és 2 db 3 hüvelykes (76,2 mm) 50 kaliberes ágyúval, páncélzattal viszont egyáltalán nem. 499 fős személyzete szinte bármilyen javítási feladatot el tud végezni a nyílt vízen, mivel rendelkezik fémmegmunkáló üzemmel, fémöntödével, könnyűfém-megmunkáló üzemmel, kazánjavító egységgel, villamosműhellyel, ácsműhellyel, galvanizáló üzemmel, hegesztőműhellyel, eszterga üzemmel és minden szükséges géppel és berendezéssel. Az emberi szükségletek kielégítésére pedig nagy kapacitású mosodával, pékséggel, élelmiszer hűtőkkel és még film ellátóval is fel van szerelve. A hajók mellett 22 fős szerelő személyzet a hadihajók hidroplánjainak javítását és karbantartását végzi.

USS_Medusa_03.jpgA USS Medusa a levegőből

 

Az Akashi

 

A gerincét 1937. január 18-án fektették le és vízre 1938. június 29 bocsátották. Teljes vízkiszorítása 10.668 tonna, hossza 158,5 méter, szélessége 20,5 méter, merülése 6,3 méter. Csak légvédelmi fegyverzettel, 4 db 127 mm-es L/40 89 Típusú légvédelmi ágyúval és 12 db 25 mm-es 96 Típusú légvédelmi gépágyúval rendelkezik, de páncélzattal egyáltalán nem. Meghajtásáról 2 db, összesen 10.000 lóerős Mitsubishi/MAN Model 60 dízelmotor gondoskodik. Legénysége 769 fő, amiből 433 a szerelő személyzet.

IJN_repair_ship_AKASHI_02.jpgAz Akashi javítóhajó a tat felől

Akárcsak a USS Medusa az Akashi is bármilyen jellegű javítási és karbantartási feladatot el tud látni a nyílt vízen. 114 különböző feladat elvégzésére képes, amikhez a legmodernebb gépeket és berendezéseket a Német Birodalomból szerzik be. Ezzel a felszereltséggel ez az egy egység képes a japán Egyesített Flotta karbantartási és javítási igényének 40%-át teljesíteni, ami közel 140.000 emberóra kapacitást jelent.

 

Az Asahi, a zászlóshajóból lett javítóhajó

 

Az Akashi mellett a japán hadiflotta rendelkezik még más, de nem kimondottan a célra tervezett és épített javítóhajóval. Az egyik ilyen az Asahi, ami egy régi csatahajó átépítése. A 15.400 tonnás, 130 méter hosszú Asahi gerincét 1897 augusztus 1-én fektették le és 1900. április 28-án állt hadrendbe.

Аsahi_1900.jpgAz Asahi, a japán flotta zászlóshajója 1900-ban

Kialakítását tekintve Dreadnought-előtti csatahajó, vagyis a korszakváltó HMS Dreadnought csatahajó megjelenése előtt épített már nem vasbordájú, hanem teljesen fém szerkezetű hadihajó. Még Angliában építették, mivel akkor a Japán Birodalomnak még nem volt kellő ipari kapacitása egy ilyen beruházáshoz. Hadrendbe állítása után szinte azonnal az Egyesített Flotta zászlóshajója lett és részt vett az összes fegyveres konfliktusban, amiben a Japán Birodalom részt vett 1918-ig. 1921-ben partvédelmi hajóvá minősítették át, majd 1923-ban lefegyverezték a Washingtoni Flottaegyezmény előírásai alapján. Ezután mint kiképző és tengeralattjáró-ellátó, majd tengeralattjáró-mentő hajóként szolgált tovább 1928-ig, amikor kivonták a hadrendből. 1937-ben állt újra hadrendbe és 1938. december 18-ra építették át javítóhajóvá. Megtévesztés miatt, hogy továbbra is hadihajónak tűnjön, fa lövegtornyokat építettek az elő- és tatfedélzetére. 1939. májusában megint átalakították, ismét tengeralattjáró-ellátó hajóvá.

Аsahi_1938.jpgAz Asahi mint javítóhajó, fa lövegtornyokkal

 

Előretekintés

 

A második világháború során az Akashi marad a japán flotta egyetlen teljesen javító céllal épült hadihajója. Testvérhajói a Mihara és a Momotori sosem készülnek el, 1943. augusztus 11-én törlik a megrendelésüket. Bázisától, a Truk-atolltól kiindulva tevékenykedik és végzi a japán hadihajók javítását. Itt is sérül meg egy amerikai légitámadásban 1944. februárjában, ahonnan a Palau-szigetekhez hajózik át, ahol egy újabb amerikai légitámadás következében süllyed el a sekély partmenti vizekben 1944. március 30-án.

IJN_repair_ship_AKASHI_1944_03_30.jpgAz égő Akashi elsüllyedése előtt

1954-ben a Fujita Hulladékfeldolgozó Vállalat kiemeli a roncsot a sekély vízből és feldolgozza mint hulladékfémet.

A USS Medusa 1941. december 7-én a Pearl Harbor-i kikötőben horgonyozik, amikor a japán támadás történik. Fedélzeti fegyvereivel két japán Aichi D3A1 zuhanóbombázót lő le. Ezután a mentési és helyreállítási munkákban vesz részt 1943. április 4-ig, amikor is hadműveleti területre indul a Csendes-óceánra. Ezen a hadszíntéren tevékenykedik a háború végéig. 1946. november 18-án vonják ki a hadrendből, majd 1950-ben eladják mint ócskavasat és 1951-ben feldarabolják.

Az Asahi tengeralattjáró-ellátó, szállító és javító feladatokat is ellátva szolgál 1942. május 26. hajnaláig, amikor a USS Salmon tengeralattjáró megtorpedózza és elsüllyeszti francia-indokínai (ma Vietnam) vizeken.

A bejegyzés trackback címe:

https://1939-1945.blog.hu/api/trackback/id/tr456271255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.