A második világháború eseményeit, harceszközeit és résztvevőit bemutató oldal

"Csak a holtak látják a háború végét" III.

2015. április 19.

A katyńi, mednojei és pjatyihatkai mészárlás

 

1940. áprilisában és májusában a szovjet NKVD kivégzőosztagai több mint 20.000, túlnyomó többségében 1939-ben fogságba esett lengyel főtisztet és tisztet végeznek ki, majd temetnek tömegsírokba az oroszországi katyńi és mednojei, valamint az ukrajnai pjatyihatkai erdőségekben. Lengyelországban 2007-óta április 13. a Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja.

katy_023_1939_szovjet_karikatura.jpgSzovjet karikatúra 1939-ből, amin egy rovarként ábrázolt lengyel tisztet egy szablya döf át

Mikor a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én lerohanja, majd megszállja Lengyelország keleti felét, a Vörös Hadsereg nyomában a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei - köztük az Állambiztonsági Főigazgatóság - is megérkeznek az országba. Feladatuk részt venni a lengyel ellenállás megtörésében, a lengyel nép leigázásában, identitásának felszámolásában és végül mint nemzetnek a megszüntetésében.

Figyelem! A bejegyzésben megjelenő képek és a filmrészlet felkavaróak!

18.png

Az NKVD a fogságba esett lengyel katonák közül kiválogatja az együttműködésre hajlandó és a nehéz fizikai rabmunkára alkalmasakat, míg a többieket a Kozelszk, Osztaskov és Sztarobjelszk térségében felállított táborokba gyűjtik össze. Larentyin Berija, szovjet belügyi népbiztos az 1940. március 5-én Sztálinnak küldött, 794/B jelű feljegyzésében ezeket a katonákat "a szovjet hatalom elkötelezett ellenségeinek és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyeknek" minősíti, és javasolja a 14.700 hadifogoly és 11.000 rab vádeljárás és ítélethirdetés nélküli agyonlövetését. A feljegyzést a szovjet politbüro hat tagja: Sztálin, Vjacseszlav Molotov, Lazar Kaganovics, Kliment Vorosilov, Anasztas Mikojan és Mihail Kalinyin aláírásával is jóváhagyja.

katy_018_1939_lengyel_hadifoglyok.jpgLengyel hadifoglyok vonulnak szovjet hadifogságba 1939-ben

1940. március 22-én Berija kiadja 00350 számú utasítását, amiben elrendeli az "ukrajnai és belorussziai börtönök kiürítését", azokét ahol nagyrészt volt lengyel katonatisztek és rendőrök raboskodnak. A hivatalos parancsokon a foglyok átszállítása szerepel, ami a valóságban a kivégzésüket jelenti. Az első "átszállítandó" 343 személy nevét tartalmazó lista 1940. április 1-én érkezik meg Moszkvából az osztaskovi táborba, és ezzel megkezdődik a több ezer fogoly kivégzése.

katy_003_794_b.jpgA 794/B jelű feljegyzés a jóváhagyók aláírásával

A foglyokat naponta néhány tíz, legfeljebb 3-400 fős csoportokban a táborokból gyalog, teherautókon vagy marhavagonokban szállítják át az NKVD 5 kijelölt épületébe, vagy már közvetlenül a tömegsírokhoz, ahol a gyilkosságokat végrehajtják, majd a három helyszínen elföldelik a holttesteket.

Szmolenszk - Katyń
Katyń egy Szmolensz melletti település, ahol az NKVD üdülője is áll. Itt 4.410, a kozelszki táborból származó fogoly holttestét temetik tömegsírokba, akiket 1940. április 3. és 1940. május 12. között végeznek ki az NKVD szmolenszki, Dzerzsinszkij utca 13. szám alatti székházában, vagy már közvetlenül a katyńi tömegsíroknál.

Harkov - Pjatyihatka
Pjatyihatka egy harkov melletti tanya, amitől nem messze 3.739, a sztarobjelszki táborból származó fogoly holttestét temetik tömegsírokba, akiket 1940. április 5. és 1940. május 12. között végeznek ki az NKVD harkovi, Dzerzsinszkij tér 3. szám alatti székházában.

Kalinyin - Mednoje
Mednoje egy Kalinyin melletti falu, amitől nem messze 6.314, az osztaskovi táborból származó fogoly holttestét temetik tömegsírokba, akiket 1940. április 4. és 1940. május 16. között végeznek ki az NKVD kalinyini, Szovjetszkaja út 4. szám alatti székházában.

Kijev
Az NKVD Korolenko utca 33. szám alatti székházában 3.435 (más források szerint 4.181) foglyot gyilkolnak meg majd szállítanak a tömegsírokba.

Minszk
Az NKVD Lenyina utca 17. szám alatti székházában 3.870 (más források szerint 4.465) foglyot gyilkolnak meg majd szállítanak a tömegsírokba.

Részlet Andrzej Wajda Katyń című filmjéből

A kivégzések menetrendszerűen, minden nap, azonos forgatókönyv szerint zajlanak. Az áldozatokat egyesével, hátrakötözött kézzel egy alagsori helyiségbe vezetik, ahol egyből letérdepeltetik, majd a hóhér azonnal tarkón, vagy főbe lövi őket. A holttesteket a helyiség hátsó ajtaján viszik ki az épület mögött várakozó teherautókra amik a tömegsírokhoz szállítják azokat. A kivégzésekhez kezdetben az orosz Nagant M1895 revolvereket használják, de idővel áttérnek a kisebb kaliberű, német gyártmányú Walther PP pisztolyokra, mert ezeknek kisebb a visszarúgása, így a sokadik lövés után sem fájdul meg tőle a hóhér keze. 

A mészárlásban nemcsak a lengyel tisztikar több mint fele, hanem a lengyel értelmiség nagy része is megsemmisül, mert a tisztek jelentős része tartalékos katona, akik civilben többek között orvosok, mérnökök, jogászok, tanárok. Az áldozatok között van 14 tábornok, több száz tiszt, több ezer altiszt, de írók, újságírók, 20 egyetemi professzor, több száz pilóta és még egy herceg is.

1940. május közepe után nem érkezik több levél a lengyel katonáktól a családjukhoz és a nekik küldötteket is "címzett ismeretlen" jelöléssel küldik vissza. Az egyre jobban aggódó családok hivatalos és nem hivatalos úton is megpróbálnak információhoz jutni hollétüket illetően, valamint a lengyel ellenállás is egyre kitartóbban nyomoz utánuk de nem sikerül a nyomukra bukkanniuk. Władysław Sikorski tábornok, az Angliában székelő emigráns lengyel kormány miniszterelnöke 1941. december 3-án személyesen is érdeklődik Sztálinnál a foglyok sorsát illetően, de csak az a választ kapja, hogy "Megszöktek.", és arra hogy hova, azt hogy "Mandzsúriába.".

A tömegsírokat végül 1942-ben a helybéliek elbeszélései alapján lengyel vasúti munkások fedezik fel Katyń közelében, amikor a terület már német megszállás alatt áll. Jelentik a felfedezést a lengyel hatóságoknak, akik nem foglalkoznak vele kiemelten, mert nem gondolják, hogy jelentős számú áldozatról lehet szó. 1943 elején Rudolf von Gersdorff német hírszerzőtiszt elé kerül a jelentés, aki továbbítja azt feletteseinek. Végül 1943. február 18-án megkezdik a tömegsírok feltárását és az exhumálásokat. Ahogy nő a feltárt áldozatok száma a német propaganda is felismeri benne a lehetőséget, hogy ezzel kézzelfogható bizonyítékkal tudja alátámasztani a bolsevikok rémtetteiről szóló híreket. A berlini rádió 1943. április 13-án jelenti be, hogy a Szmolenszk közeli katyńi erdőségben egy 28 méter hosszú, 16 méter széles tömegsírt tártak fel, amiben 12 sorban 3.000 lengyel tiszt holttestére bukkantak, akiket 1940-ben a szovjetek végeztek ki. Hogy a hitelességét igazolják független és lengyel szakértőket hívnak a helyszínre, hogy vizsgálják meg a maradványokat. A szovjetek április 15-én közleményben cáfolják a német vádakat, mondván hogy a lengyel foglyok kényszermunkán dolgoztak Szmolenszk közelében amikor a németek fogságába estek akik kivégezték őket.

Az 1943-as exhumálás és vizsgálatok során készített képek

Sikorski tábornok tárgyalást kezdeményez a szovjetekkel a tények tisztázása végett és javasolja egy vizsgálat lefolytatását a Nemzetközi Vörös Kereszt vezetésével. Sztálin válaszul a náci Németországgal való kollaborációval vádolja meg az angliai emigráns lengyel kormányt és megszakíttatja velük a diplomáciai kapcsolatot, egyúttal javasolja a nyugati Szövetségeseknek, hogy a Moszkvában székelő lengyel bábkormányt ismerjék el a legitim lengyel kormánynak. Mindeközben a németek által felállított vizsgálóbizottság, aminek tagjai magyar, szlovák, svéd, román, holland, horvát, olasz, francia, finn, dán, bolgár és belga törvényszéki halottkémek, a vizsgálata során igazolja a németek állításait.

1943. őszén a német haderő visszavonulása után a terület ismét szovjet ellenőrzés alá kerül. A szovjetek új vizsgálatot folytatnak le 1944-ben, aminek eredményeként megállapítják, hogy a mészárlást a németek követték el 1941-ben, amit hamisított bizonyítékokkal és tanúvallomásokkal támasztanak alá. A második világháború hátralévő része során a nyugati Szövetségesek az igazság feltárására irányuló lengyel és néhány belső próbálkozást sorra elhallgattatják, mert fontosabb a jó viszony fenntartása Sztálinnal a Német Birodalom legyőzés érdekében. A nürnbergi per során a szovjetek a németek elleni vádak között szerepeltetik 11.000 lengyel katonatiszt lemészárlását, de a vád bizonyítása végül elbukik és senkit sem ítélnek el miatta. 

A hidegháború éveiben időről időre felbukkan a felelősök megnevezésének igénye, de a hivatalos szovjet álláspont nem változik, sőt 1959-ben Alekszandr Selepin, a KGB vezetőjének javaslatára Nyikita Hruscsov pártfőtitkár jóváhagyja 21.857, a mészárlásban kivégzett lengyel katona szovjet irattárakban őrzött dossziéjának megsemmisítését. 1978-ban a szovjetek emlékművet emeltetnek Katyńban az áldozatok emlékére, amire "A fasizmus áldozatainak – a hitleristák által 1941-ben agyonlőtt lengyel katonatiszteknek” felirat kerül.

Arra, hogy a Szovjetunió hivatalosan is elismerje felelősségét 1990. április 14-ig kellett várni. Ekkor a TASZSZ hírügynökség közleményében hivatalosan is bejelentik, hogy a mészárlásért a Szovjetuniót terheli a felelősség azon belül is elsősorban Lavrentyin Beriját és közvetlen körét. Ezt követően 1991. során több vizsgálat és exhumálás során feltárják az összes tömegsírt, majd az áldozatok méltó módon eltemetik.

katy_024_1991.jpgExhumálás 1991-ben

A Szovjetunió 1991. december 25-i megszűnésével véget ér a hidegháború és a szovjetek által megszállt országok függetlenné válnak, a szovjet csapatokat kivonják területeikről. A tények ismeretében most már szabadon lehet beszélni és megemlékezni a szovjet rendszer áldozatairól, köztük a Katyńban, Mednojeben és Pjatyihatkában tömegsírba temetettekről.

A mészárlásról számos film, könyv, tanulmány született, de a pontos részletekről és az áldozatok pontos számáról még a mai napig folynak viták.

A mészárlás áldozatai a hazájukat védő és szolgáló katonák, lengyel és akár idegen nemzetiségű hazafiak voltak. Egy kegyetlen és barbár rendszer hóhérai végezték ki őket és még emléküket is eltörlendő temették őket jeltelen tömegsírokba. Halálukat követően 51 év múlva végül mégis hivatalosan is elismerésre került a felelősök személye és végül az igazságot és a végtisztességet is megkaphatták az áldozatok.

Nyugodjanak Békében!

Néhány, a mészárlás és az áldozatok emlékére állított emlékművek közül

süti beállítások módosítása