A második világháború eseményeit, harceszközeit és résztvevőit bemutató oldal

Robert Kershaw - Harckocsizók

2016. február 04.

A páncélos-hadviselés emberi története

 

Robert Kershaw Harckocsizók című könyve még 2014. év végén jelent meg magyar fordításban, de én csak tavaly év végén találtam rá. Természetesen már több cikk született róla a megjelenése óta, de mivel nagyon jó könyv, muszáj írni róla egy ajánlót.

harckocsizok_robert_kershaw.jpg

A szerző, Robert J. Kershaw 1950-ben született és katonai pályafutása során szolgált Észak-Írországban, a távol-keleten, Afrikában, Nyugat-Németországban, valamint részt vett az első öbölháborúban és a szerbiai konfliktusban is mint ejtőernyős tiszt. Végül 2006-ban, ezredesi rendfokozatban szerelt le, akkor már a NATO brüsszeli főhadiszállásának hírszerzési részlegétől. Írói pályafutása során eddig 12 könyve jelent meg közel 10 országban.

robert-kershaw-profile-shot-04.jpgRobert J. Kershaw még aktív szolgálatban a brit ejtőernyősöknél (http://robertjkershaw.com/)

A Harckocsizókban a tank első világháborús megjelenésétől a második világháború végéig terjedő időszakban - személyes visszaemlékezések és számos levéltári és dokumentációs forrást felhasználva - mutatja be, hogy miként éltek, haltak, gondolkoztak, éreztek, szerettek és gyűlöltek a harckocsikban élő és harcoló katonák. Brit, amerikai, orosz, német és olasz harckocsizó veteránokkal folytatott beszélgetéseket és tett harctérbejárásokat, köztük olyanokkal mint a Vaskereszt Lovagkeresztjével kitüntetett Ludwig Bauer és Hermann Eckardt. Az ő visszaemlékezéseiken, az elesettek levelein, családjaik emlékein, valamint a hivatalos feljegyzéseken, tanulmányokon és pszichológiai elemzéseken keresztül mutatja be a harckocsizók életét. A kiképzést, az akár több éves várakozást a harci bevetésre, a folyamatos gyakorlatozást és hogy hogyan lazítottak a kimenők során. Majd a csata előtti feszültséget, a harcot, a harctéri fáradtságot és a kimerülés pszichológiai 50 napos időszakát. A rettegést a "megfővéstől" - minden harckocsizó legnagyobb félelmétől - attól hogy beszorul a kilőtt tankjába és elevenen ég halálra. Hogy milyen szűkös, koszos és büdös belülről egy tank, hogy hogy történik a "munkavégzés" - a harc - egy tankban és a tankon kívül. Hogy milyen a sivatagban, negyedik napja folyamatosan ébren lenni a metamfetamin alapú élénkítőszerektől és hallucinálva harcolni, vagy hogy milyen a dermesztő hidegben, amikor ha nem vigyáznak belülről fagynak hozzá a harckocsitest jéghideg acéljához.

1942_marcius_30.jpgBrit katonák egy kilőtt német Panzerkampfwagen IV vezetőjének maradványát emelik ki a harckocsijából.
Afrika, 1
942. március 30.

Emellett bemutatja, hogy az első világháborútól kezdődően az egyes nemzetek miként fejlesztették páncélos fegyvernemüket, mik voltak a konstrukciók tervezésének alapjai, miként alkották meg a fegyvernemmel szembeni elvárásaikat és miként alakították ki harctéri szerepüket és a taktikai valamint stratégiai használatukat. Mérnökök mesélnek a tervezés, a fejlesztés menetéről, és tábornokoktól olvashatjuk, hogy miként gondolkodtak és használták a harckocsikat. Megtudhatjuk, hogy a szövetségesek és a szovjetek miért a mennyiséget állították szembe a német minőségi fölénnyel, ami végül oda vezetett, hogy 1945. januárjában 7.620 db amerikai M4 Sherman harckocsi állt a nyugati front raktáraiban, de egyszerűen már alig maradt élő amerikai harckocsizó aki használta volna őket, és ezért az amerikaiak kétségbeesésükben 3 főre csökkentették az 5 fős harckocsik személyzetét, és volt hogy gyalogsági újoncokkal töltötték fel azokat.

tiger_i.jpgNémet Panzerkampfwagen VI Ausf. E Tiger harckocsi és legénysége 1943-ban

A könyv rendkívül átfogó és érzékletes képet ad az európai hadszíntéren harcoló harckocsizó katonák életéről és a fegyvernem fejlődéséről a második világháború végéig. Ez a könyv nem a hőstettekről és a harcokról szól, hanem az emberekről. A civilekről, akikből először katona, majd - ha túlélték a háborút - harctéri veterán lett. Nem csak a hadtörténelem és a haditechnika iránt érdeklődőknek ajánlom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, aki a háborúban harcoló katona életére, gondolkodásra és érzéseire kíváncsi.

m10.jpgAmerikai M10 páncélvadász legénysége a harckocsi alá ásott fedezékben
Franciaország, 1944. nyara

Kiadó: Akadémiai Kiadó
Oldalszám: 588
Formátum: A5
Borító típusa: Kartonált, ragasztókötött
ISBN: 978 963 05 9327 4

 

süti beállítások módosítása